Kaminopedia

A könyvborítók felhasználását a magyar törvények nem engedélyezik a szerzői jog tulajdonosának engedélye nélkül. Az ügyben kértem jogi tanácsot, az általam írt levelet és az ügyvédtől kapott választ a szerkesztői oldalamon olvashatjátok. A könyvborítókhoz kiteszem a megfelelő sablont, amellyel jelzem, hogy amennyiben a feltöltő nem kap írásos engedélyt a jogtulajdonostól, törölnöm kell őket, mivel jogsértőek. Ez vonatkozik még a filmposzterekre, a többi képre nem! Erre két hét időt adok. További kellemes szerkesztést. Adminisztrátor

READ MORE

Kaminopedia

    Leia holo

„Segítsen! Ön az egyetlen reményünk!”
Ez a lap egyelőre csonk, vagyis erősen hiányos. Segíts te is a bővítésében, hogy igazi szócikk lehessen belőle!


A zsarnok erőpróbája a Fekete Flotta fenyegetése sorozat harmadik tagja, amit Michael P. Kube-McDowell írt és a Bantam Spectra adott ki 1996 decemberében.

Kiadói összefoglaló[]

A Star Wars saga újabb történetében a szétzilált Szövetségből felemelkedő Új Köztársaság egy minden eddiginél könyörtelenebb ellenséggel kerül szembe. Chewbacca, miután hírét vesz, hogy Han a kegyetlen yevethák fogságába került, mentőakcióra indul. A Szenátus felszólítja Leiát, hogy ha kell, Han élete árán is vonja vissza a yevetháknak szóló hadüzenetet. Miközben Lando, a volt császári kormányzó tovább folytatja küzdelmét a menekülő Quella hajóban, Luke is keresi az anyját, és eközben egyre közelebb kerül Nil Spaar halálos fenyegetést jelentő flottájához. Amikor bezárul az ostromgyűrű az Új Köztársaság körül, Luke kétségbeesett hazárdjátékba kezd egy láthatatlan fegyverrel…

Megjelenések[]

Csoportok szerint
Karakterek Lények Droid modellek Események Helyek
Szervezetek és Címek Érző fajok Járművek Fegyverek és technológiák Egyéb

Karakterek

Fontosabb karakterek

A Coruscanton, az Új Köztársaság székhelyén

  • Leia Organa Solo hercegnő, a Szenátus Elnöke és az Új Köztársaság elnöke
  • Alole és Tarrick, Leia segédei
  • Hiram Drayson admirális, az Alfa Kék vezetője/ Harkin Dyson
  • Carlist Rieekan tábornok, az Új Köztársasági Hírszerzés vezetője
  • Collomus dandártábornok, az ÚKH műveleti vezetője
  • Nanaod Engh első adminisztrátor, az Új Köztársaság adminisztrátor igazgatója
  • Mokka Falanthas, Államminiszter
  • Behn-Kihl-Nahm szenátor, a Védelmi Tanács elnöke, Leia barátja és mentora
  • Rattagagech szenátor az Elomról, a Tudomány és Technológia Tanács elnöke
  • Doman Beruss szenátor az Illodiaról, a Miniszter Tanács elnöke
  • Borsk Fey'lya szenátor a Kothlisról, az Igazságügyi Tanács elnöke
  • Tig Peramis szenátor a Walallaról
  • Belezaboth Ourn, Paqwepori különleges konzulja

Az Új Köztársasági Védelmi Flotta Ötödik Harci Csoportjával a Farlax szektorban

  • Etahn A'baht tábornok, flottaparancsnok
  • Corgan ezredes, taktikai tiszt
  • Mauit'ta ezredes, hírszerzési tiszt
  • Morano kapitány, Intrepid zászlóshajó
  • Plat Mallar, a Polneyei csata egyetlen túlélője

A Teljkon Vagabond fedélzetén

A Lady Luck fedélzetén a Vagabond nyomában

  • Pakkpekatt ezredes, expedíció parancsnok, Új Köztársasági Hírszerzés
  • Bijo Hammax kapitány
  • Pleck és Taisden, ÚKH technikai ügynökök

Az Obroai Inzézet kutatóhajójának, a P Riftnek a fedélzetén a Maltha Obexnél

  • Dr. Joto Eckels, fő archeológus

A N'zoth-on, a yevethak ivadékvilágán a Koornacht ködben, a Farlax szektorban

  • Nil Spaar alkirály, Yevetha Protektorátus
  • Eri Palle, Nil Spaar segédje
  • Dar Bille, a yevetha zászlóshajó proktora
  • Tal Fraan, az alkirály proktor tanácsosa
  • Han Solo tábornok, fogoly

Mud Sloth skiff fedélzetén, a J't'p'tan felé a Koornacht ködben a Farlax szektorban

A Kashyyykon, a vukik őshazáján

  • Csubakka, fia, Lumpawaroo / Lumpawarump felnőtté avatási szertartásán

Egyéb karakterek

  • Aama (Először tűnik fel)
  • Padmé Amidala (Csak közvetve említve)
  • Armatin (Először említik)
  • Attichitcuk (Csak megemlítve)
  • Ackbar
  • Fogg Alait (Először tűnik fel)
  • Brakka Barakas
  • Dolk Barjas (Először tűnik fel)
  • Bartleton (Először említik)
  • Barth
  • Bel-dar-Nolek (Először említik)
  • Bos (Először tűnik fel)
  • Brand (Először tűnik fel)
  • Tragg Brathis (Először tűnik fel)
  • Foga Brill (Csak megemlítve)
  • Bromial (Először említik)
  • Farley Carson "Stony" (Először tűnik fel)
  • Cathacatin (Először említik)
  • Corgan
  • Crollick (Csak megemlítve)
  • Bren Derlin (videofelvétel)
  • Dobbatek (Először említik)
  • Dogo (Először tűnik fel)
  • Ors Dogot (Csak megemlítve)
  • Voba Dokrett (Először tűnik fel)
  • Sarra Dolas (Először említik)
  • Par Drann (Először tűnik fel)
  • Dreiss (Először említik)
  • Dall Thara Dru (Először tűnik fel)
  • Dryanta (Először tűnik fel)
  • Vor Duull (Csak megemlítve)
  • Joto Eckels
  • Joi Eicroth (Először tűnik fel)
  • Eistern (Először tűnik fel)
  • Ekand (Először említik)
  • Enara
  • Bracha e'Naso (Először tűnik fel)
  • Flick (Először tűnik fel)
  • Foag (Először tűnik fel)
  • Formayj (Először tűnik fel)
  • Frega (Először tűnik fel)
  • Freyrr (Először tűnik fel)
  • Furgan (Csak megemlítve)
  • Trenn Gant (Először tűnik fel)
  • Gar (Először tűnik fel)
  • Bowman Gavin (Először tűnik fel)
  • Gegak
  • Graf (Először tűnik fel)
  • Grannell
  • Grekk 9 (Először tűnik fel)
  • Gulley (Először tűnik fel)
  • Hodidiji (Csak megemlítve)
  • Inadi (Először tűnik fel)
  • Jaratt (Először említik)
  • Jarrou (Először tűnik fel)
  • Jowdrrl (Először tűnik fel)
  • Kei (Csak megemlítve)
  • Obi-Wan Kenobi "Ben" (Csak megemlítve)
  • Josala Krenn (Csak megemlítve)
  • Beru Whitesun Lars (Csak közvetve említve)
  • Owen Lars (Csak megemlítve)
  • Llotta (Először említik)
  • Madis (Először tűnik fel)
  • Mallatobuck
  • Manazar (Először tűnik fel)
  • Tomathy Manes (Először tűnik fel)
  • Maniid (Először említik)
  • Cian Marook (Csak megemlítve)
  • Martaff (Először tűnik fel)
  • Mauit'ta (Először tűnik fel)
  • Mazz (Először tűnik fel)
  • Mirx (Először tűnik fel)
  • Mokem (Először említik)
  • Mon Mothma
  • Nantz (Csak megemlítve)
  • Nashira (Csak megemlítve)
  • Neff (Először említik)
  • Nillik (Először tűnik fel)
  • Noloth (Először tűnik fel)
  • Isela Talsava Norand (Csak megemlítve)
  • Norika
  • Notoganarech (Először említik)
  • Jara ba Nylra (Először tűnik fel)
  • Ayddar Nylykerka (Csak megemlítve)
  • Bail Prestor Organa (Csak megemlítve)
  • Palpatine (Csak megemlítve)
  • Ilar Paqwe (Először említik)
  • Andras Pell (Csak megemlítve)
  • Tig Peramis (Csak megemlítve)
  • Plothis (Először említik)
  • Poqua (Először tűnik fel)
  • Krall Praget
  • Lin Prell (Először tűnik fel)
  • Ton Raalk
  • Ralrracheen (Csak megemlítve)
  • S-EP1
  • Salporin (Csak megemlítve)
  • Shoran (Először tűnik fel)
  • Skids
  • Anakin Skywalker / Darth Vader (Csak megemlítve)
  • Anakin Solo
  • Jacen Solo
  • Jaina Solo
  • Sil Sorannan (Először tűnik fel)
  • Sreas (csak tetem)
  • Ssiew (Először említik)
  • Kroddok Stopa (Csak megemlítve)
  • Streen (videofelvétel)
  • Notha Strome (Először tűnik fel)
  • Taratan (Először tűnik fel)
  • Tegett (Először említik)
  • Threld (Először tűnik fel)
  • Tia (Először említik)
  • Narka Tobb (Először említik)
  • Theb Tobbra (Először tűnik fel)
  • Toleph-Sor (Először említik)
  • Tolokus (Először tűnik fel)
  • Garv Tomas (Először tűnik fel)
  • Jip Toorr (Csak megemlítve)
  • Cindel Towani (Csak megemlítve)
  • Bogo Tragett (Először tűnik fel)
  • Kiv Truun (Csak megemlítve)
  • Esege Tuketu
  • Tuomis (Csak megemlítve)
  • Tho Voota (Először tűnik fel)
  • Wagg (Csak megemlítve)
  • Wialu
  • Winter (Csak megemlítve)
  • Yoda (Csak megemlítve)
  • Frona Zeffla (Először említik)
  • Zratha (Először tűnik fel)

Lények

  • Barbár madár (Először tűnik fel)
  • Fekete-szárnyú touret (Először tűnik fel)
  • Charkarr
  • Daubird (Először tűnik fel)
  • Dewback (Csak megemlítve)
  • Flarion
  • Fw'Sen
  • Grove harrier (Először tűnik fel)
  • Gundark (Csak megemlítve)
  • Jack-a-dale (Először tűnik fel)
  • Katarn (Csak megemlítve)
  • Kkekkrrg rro (Először tűnik fel)
  • Kroyie (Csak megemlítve)
  • Mallakin (Először tűnik fel)
  • Needlebug
  • Netcaster (Először tűnik fel)
  • Rancor (Csak megemlítve)
  • Rat (Csak megemlítve)
  • Rkkrrkkrl (Először tűnik fel)
  • Rroshm (Először tűnik fel)
  • Scuttle grazer (Először említik)
  • Kobold (Először tűnik fel)
  • Tharriarr
  • Toko bird (Csak megemlítve)
  • Trap-spinner (Először említik)
  • Webweaver (Csak megemlítve)

Droidok

  • Asztroszer droid
    • R2-sorozatú asztroszer droid
  • Orvos droid
    • K-1B (Először tűnik fel)
  • Nyomozó droid "Probot"
  • Protokoll droid
    • 3PO-sorozatú protokoll droid
  • S-EP1 biztonsági droid

Események

  • Endori csata (Csak megemlítve)
  • Hothi csata (Csak megemlítve)
  • Orom Bázis-i csata (Csak közvetve említve)
  • Yavini csata (Csak közvetve említve)
  • Fekete Flotta krízis
    • Doornik-319-i csata (Csak megemlítve)
    • ILC-905-i csata (Először tűnik fel)
    • N'zothi csata (Először tűnik fel)
    • Tampioni csata (Csak megemlítve)
    • Küldetés a Koornacht ködve (Először tűnik fel)
    • Harmadik Választás (Először tűnik fel)
  • Párbaj a Felhővárosban (Csak közvetve említve)
  • Nagy jedi tisztogatás (Csak megemlítve)
  • Munto Codru elrablása (Csak megemlítve)
  • Háború nap (Csak megemlítve)
  • Yevetha tisztogatás (Csak megemlítve)
    • Polneyei csata (Csak megemlítve)

Helyszínek

  • Alderaan (Csak megemlítve)
  • Atzerri (Csak megemlítve)
    • Talos (Csak megemlítve)
  • Bespin (Csak megemlítve)
  • Byss (Csak megemlítve)
  • Carratos (Csak megemlítve)
  • Carconth (Először tűnik fel)
  • Mag
    • 2GS-91E20 (Először tűnik fel)
    • Korélia (Csak megemlítve)
    • Coruscant
      • Darth Vader coruscanti erődje
      • Birodalmi város
        • Birodalmi Palota
        • Keleti Kikötő (Csak megemlítve)
        • Exmoor (Először tűnik fel)
          • Illodia Torony (Először tűnik fel)
        • Új Köztársasági Flotta Akadémia (Csak megemlítve)
        • Szenátusi Épület
          • Nagy Tanácsterem
      • Új kikötő
      • Surtsey (Először tűnik fel)
      • Győzelem tó
    • Coruscant Prime (Csak megemlítve)
    • Farlax szektor
      • Galantos (Csak megemlítve)
      • Koornacht köd (Csak megemlítve)
        • Doornik-207 (Csak megemlítve)
        • Doornik-319 / Preza / Reggeli Harang (Csak megemlítve)
        • Doornik-628 rendszer (Először tűnik fel)
          • J't'p'tan / FAR202019S / Doornik-628E
            • A Végtelen Lélek Temploma (Először tűnik fel)
        • Doornik-1142 (Csak megemlítve)
        • Elcorth (Először említik)
        • ILC-905 rendszer (Először tűnik fel)
          • Prildaz (Először tűnik fel)
        • Kojash (Először említik)
        • New Brigia (Csak megemlítve)
        • N'zoth rendszer
          • N'Zoth
          • Pa'aal
            • Giat Nor
          • C'Rel (N'Zoth napja)
        • Polneye (Csak megemlítve)
        • Tholaz (Csak megemlítve)
        • Tizon (Csak megemlítve)
        • Wakiza (Csak megemlítve)
        • Z'fell rendszer (Csak megemlítve)
          • Z'fell (Csak megemlítve)
      • Tholaz (Először említik)
      • Utharis (Először tűnik fel)
        • Taldaak Állomás (Először tűnik fel)
      • Wehttam (Csak megemlítve)
    • Raxxa (Először említik)
  • Endor (Csak megemlítve)
  • Foran Tutha (Először említik)
  • Gmar Askilon (Csak megemlítve)
  • Griann (Csak megemlítve)
  • Hoth (Csak megemlítve)
  • Ialtra (Csak megemlítve)
    • Visszhang bázis (Csak megemlítve)
  • Illodia szektor (Csak megemlítve)
    • Illodia (Csak megemlítve)
  • Kaa (Először említik)
  • Kashyyyk
    • Anarrad (Először említik)
    • Karryntora (Először említik)
    • Northaykk (Először említik)
    • Rryatt Trail (Először tűnik fel)
    • Rwookrrorro
      • Thyss Leszálló Platform (Először tűnik fel)
    • Árnyerdő
    • Thikkiiana Félsziget (Először említik)
    • Alkonyat kertek (Először tűnik fel)
    • Halottak kútja (Először tűnik fel)
  • Kogan (Először említik)
  • Kolos hold (Először említik)
  • Liok (Először említik)
  • Lucazec (Csak megemlítve)
  • Paqwepori (Csak megemlítve)
  • Prakith (Csak megemlítve)
  • Qella rendszer
    • Brath Qella / Maltha Obex
      • Stopa-Krenn gleccser
    • N'oka Brath (Először tűnik fel)
  • Tatooine (Csak megemlítve)
  • Teyr (Csak megemlítve)
  • Tholatin (Először tűnik fel)
    • Esau gerince (Először tűnik fel)
  • Trallan (Először említik)
  • Vulvarch (Csak megemlítve)
  • Yavin 4 (Csak megemlítve)
    • Jedi Akadémia (Csak megemlítve)

Szervezetek és tisztségek

  • Szövetségi Veterán Győzelmi Szervezet (Először említik)
  • Követ (Csak megemlítve)
  • Asztrográfiai Felmérő Intézet (Csak megemlítve)
  • Fekete Kard Vezetés
  • Fővárosi Tisztító (Először említik)
  • Coruscant Globális Hírrács (Csak megemlítve)
  • Coruscant Prime (Először említik)
  • Dennia (Először említik)
  • Dobrutz (Először említik)
  • Dorneai Flotta (Csak megemlítve)
  • Draggis (Először említik)
  • Kettősség (Először tűnik fel)
  • Duskhan Liga / The Twelve
    • Darama
    • Etaias
    • Proktor
      • Kommunikáció proktor
    • Alkirály
  • Eye-on-U (Először említik)
  • Fallanassi
  • Első Vuki Expedíciós Erő (Először tűnik fel)
  • Galaktikus Birodalom
    • Galaktikus Császár (Csak megemlítve)
    • 19-es szekció (Először említik)
    • Rohamosztagos (Csak megemlítve)
  • Galaktikus Köztársaság "Régi Köztársaság" (Csak megemlítve)
  • H'kig
    • L'at H'kig (Először tűnik fel)
  • Birodalmi Maradvány
    • Kapitány
    • Nagy Birodalmi Unió (Először tűnik fel)
    • Ágyúmester
    • Navigációs mester
    • Kabin parancsnok
    • Szenzor mester
  • ING (Először említik)
  • Intermatic, R.C. (Először tűnik fel)
  • Kell Plath Vállalat (Csak megemlítve)
  • Király (Csak megemlítve)
  • Kuat Drive Yards (Csak megemlítve)
  • Melihat (Csak megemlítve)
  • Nazfar Metalworks Guild (Először említik)
  • Új jedi rend
  • Új Köztársaság
    • Elnök
    • Első adminisztrátor
    • Államminiszter
    • Új Köztársasági Védelmi Flotta
      • Dandártábornok
      • Bravo osztag Sablon:1stID
        • Bravo osztag vezér
        • Bravo/Ferry Kettes
        • Bravo/Ferry Négyes
        • Bravo/ferry Ötös
        • Bravo/Ferry Hatos
        • Bravo/Ferry Nyolcan
        • Bravo/Ferry Kilences
      • Új Köztársasági Második Harci Csoport (Először tűnik fel)
        • Bellbright különítmény (Először tűnik fel)
        • Token különítmény (Először tűnik fel)
      • Új Köztársasági Különleges Műveleti Központ (Először említik)
      • Új Köztársasági Harmadik Harci Csoport (Először tűnik fel)
        • Gyémánt különítmény (Először tűnik fel)
      • Új Köztársasági Negyedi Harci Csoport (Először tűnik fel)
        • Apex különítmény (Először tűnik fel)
        • Nyár különítmény (Először tűnik fel)
      • Új Köztársasági Ötödik Harci Csoport
        • admirális
        • kapitány
        • ezredes
        • parancsnok
        • sorhajó kapitány
        • tábornok
        • Kormányos
        • Hadnagy
        • Őrnagy
        • Fekete osztag
          • Black egyes
          • Black kettes
          • Black hármas
          • Black húszas
        • Kék osztag
          • Blue egyes
          • Blue hármas
        • zöld osztag
        • Vörös osztag
          • Red Vezér
          • Red Kettes
        • Vörös osztag
        • Tizenhatodik Taktikai Felderítő Csapat (Először említik)
        • Blackvine különítmény (Először tűnik fel)
        • Copperleaf különítmény (Először tűnik fel)
    • Új Köztársasági Hírszerzés "NRI"
      • Alfa Kék
        • admirális
      • ezredes
      • Új Köztársasági Flotta Hírszerzés
        • Birtok Követés
      • Keyhole különítmény (Először tűnik fel)
    • Új Köztársasági Fő Hírrács (Csak megemlítve)
    • Új Köztársasági Vezető Tanács
      • Elnök
      • Kereskedelmi Tanács
    • Új Köztársaság Szenátusa
    • Értelmes Fajok Hivatala (Először említik)
    • protokoll tiszt (Először tűnik fel)
    • Másodhadnagy
  • Obroan Archeológiai Intézet (Csak megemlítve)
  • Hercegnő
  • Lázadó Szövetség (Csak megemlítve)
  • Katalógus (Először említik)
  • Csempész
  • SoroSuub Corporation (Csak megemlítve)
  • Starway Services (Először tűnik fel)
  • Napfelkelte (Először említik)
  • Taldaak Today (Először említik)
  • Tana Ire (Csak megemlítve)
  • TBM (Először említik)
  • Élet Monitor (Először tűnik fel)
  • Twomi (Csak megemlítve)
  • Hadúr (Csak megemlítve)
  • Warthan's Wizards (Először említik)
  • Éjnővérek (Csak megemlítve)

Értelmes fajok

  • Andalese (Először tűnik fel) (Lehetséges megjelenés)
  • Brigian (Csak megemlítve)
  • Caridan (Csak megemlítve)
  • Dorneai
  • Duu'ranh (Először tűnik fel)
  • Elomin
  • Fraii Wys (Először említik)
  • Fw'Sen (Először említik)
  • Grannan
  • Hassarian (Először említik)
  • Hortek
  • Hrasskis
  • Ember
  • Kiffu
  • Kubaz
  • Morath (Csak megemlítve)
  • Narvath
  • Norak Tull (Először tűnik fel)
  • Pa Tho (Először említik)
  • Paqwe
  • Qella (Először tűnik fel)
  • Norak Tull (Először tűnik fel)
  • Trandoshan
  • Ukanis (Először tűnik fel)
  • Verpine (Csak megemlítve)
  • Vuki
  • Yao (Először tűnik fel)
  • Yevetha

Járművek

  • Aboukir (Először említik)
  • Adventurer
    • Mud Sloth
  • Adz-oszttályú járőr romboló "Járőr romboló"
    • Tobay
  • Agave-osztályú járőr hajó "Járőr" / "Bogár láda"
    • Folna (Először tűnik fel)
    • Kauri (Csak megemlítve)
  • Aramadia-osztályú tolóhajó "Dagadt Ember" / "T-type"
    • Rizaron (Először tűnik fel)
    • Tholos (Először tűnik fel)
  • B-szárnyú csillagvadász (Csak megemlítve)
  • Banshee (Először említik)
  • Bloodprice (Csak megemlítve)
  • Boldheart (Csak megemlítve)
  • BTL-S8 K-szárnyú támadó csillagvadász "K-szárnyú bombázó"
  • Chu'unthor (Csak megemlítve)
  • D-típusú háromszárnyú vadász "Yevetha vadász"
  • DB-4 csillaghajó
    • Penga Rift
  • Második Halálcsillag (Csak megemlítve)
  • Delta-osztályú JV-7 kísérő sikló "Delta-osztályú Birodalmi sikló"
  • E-szárnyú kísérő csillagvadász "E-szárnyú"
  • Eclipse (Csak közvetve említve)
  • Endurance-osztályú flotta szállító
    • Ballarat (Először említik)
    • Intrepid
    • Starpoint (Először említik)
    • Venture (Csak megemlítve)
  • Felszerelés szán
  • Mentőkabin
  • Executor-osztályú szuper csillagromboló "Szuper csillagromboló"
    • Intimidator / Pride of Yevetha
  • Ferret-osztályú felderítő jármű (Csak megemlítve)
    • D-89 (Csak megemlítve)
  • Flotta sikló (Csak megemlítve)
  • Floren (Először említik)
  • Fulminant (Először említik)
  • Garland (Először említik)
  • Glorious (Csak megemlítve)
  • Harramin (Először említik)
  • Birodalmi-osztályú csillagromboló (Csak megemlítve)
  • Interdictor
    • Imperator (Csak megemlítve)
    • Splendor of Yevetha (Először tűnik fel)
  • Légi sikló
  • Majestic-osztályú nehézcirkáló (mint csatacirkáló)
    • Indomitable
    • Liberty (Csak megemlítve)
    • Mandjur (Először tűnik fel)
  • Orvosi fregatt
    • High Haven
  • Meridian (Először tűnik fel)
  • Mother's Valkyrie (Csak megemlítve)
  • Légköri ugró
  • Polaron (Először említik)
  • Prowler-osztályú felderítő jármű (Csak megemlítve)
  • Ranger (Csak megemlítve)
  • RZ-1 A-szárnyú elfogóvadász "A-szárnyú elfogó"
  • Sikló
  • Utasszállító (Csak megemlítve)
  • Csillagromboló
  • Star Morning (Először tűnik fel)
  • Strike-osztályú közepes cirkáló
    • Gorath
  • T-65 X-szárnyú csillagvadász "X-szárnyú"
  • T-65BR X-szárnyú felderítő csillagvadász "Felderítő X-szárnyú"
  • Tampion (Csak megemlítve)
  • Teljkon Vagabond
    • Reflection of the Essential Infinities / Auditorium (Először tűnik fel)
  • Thunderhead (Először említik)
  • TIE/In interceptor (Csak megemlítve)
  • Trenchant (Csak megemlítve)
  • Twomi Skyfire (Először tűnik fel)
    • Jump For Joy (Először tűnik fel)
  • Volant (Először tűnik fel)
  • Warrior-osztályú ágyúnaszád "Ágyúnaszád"
    • Marauder (Csak megemlítve)
    • Vanguard (Először tűnik fel)
    • Warrior (Először tűnik fel)
  • Werra (Először említik)
  • Jacht
    • Személyes Luxusjacht 3000
      • Lady Luck
  • Yakez (Először említik)
  • YT-1300 könnyű szállító

Fegyverek és technológia

  • AG-2G quad lézerágyú
  • Rakétaelhárító
  • Automata tűzvezérlő (Először tűnik fel)
  • Hívó
  • Sugárvető
  • Sugárvető karabély
  • Számszeríj
  • Kronométer
  • Álcázópajzs (Csak megemlítve)
  • Comlink
  • Comm állomás
  • Comm egység
  • Sokkoló rakéta
    • CM-5 Sokkoló rakéta
  • Vágó sugárvető
  • Adatkártya
  • Adatpad
  • Terelőpajzs
    • Részecskepajzs
    • Sugárpajzs
  • Terelőpajzs generátor
    • DZ-9
  • Durasteel (Csak megemlítve)
  • Környezetruha
  • Faveril dielektromos szalag (Először tűnik fel)
  • Tűztörő akna (Először tűnik fel)
  • Gyorsító pad
  • Fúziós bomba (Először említik)
  • Fúziós vágó (Csak megemlítve)
  • Fúziós vágó gránát (Először tűnik fel)
  • Hamarin felölet kapcsoló (Először tűnik fel)
  • Kézi-gyártású sugárvető
  • Holocam
  • Holocomm
  • Hologram
  • Holotérkép
  • Pajzsvágó gyűrű (Először tűnik fel)
  • Hypercomm
  • Hyperhajtómű
  • ID
  • Ilthani űr akna (Először említik)
  • Birodalmi hordozható pajzs (Először tűnik fel)
  • Interdictor mező (Csak megemlítve)
  • Ion ágyú
  • Lézer ágyú
  • Fénykard
  • Limpet (Csak megemlítve)
  • Magna fogó
  • Maxwell filter (Először említik)
  • Medevac hordágy
  • Aknavető (Először tűnik fel)
  • Navcom
  • Idegostor (Először tűnik fel)
  • Optikai átalakító panel (Először tűnik fel)
  • Orbitális sugár szatellit (Először tűnik fel)
    • ORS-1 (Először tűnik fel)
    • ORS-2 (Először tűnik fel)
  • Hordozható szkenner
  • Energia csatoló (Csak megemlítve)
  • Energia cella
  • Proton gránát (Csak megemlítve)
  • Sugárpajzs generátor (Csak megemlítve)
  • Repulsorlift
  • Mentő jeladó (Először említik)
  • Ryyk kés (Csak megemlítve)
  • Rectenna
  • Holoszimulátor
  • Rabszolgaperec
  • Gyalogjáró
  • T-33 plazma torpedó "Tojás"
  • Vonósugár
  • Transzponder kód
  • Turbolift (Csak megemlítve)
  • Utharis GridLink (Először tűnik fel)

Egyéb

  • Légzár (Csak megemlítve)
  • Anagallis (Először tűnik fel)
  • 1033-s anomália (Először említik)
  • 2249-s anomália (Először tűnik fel)
  • Aszteroida öv
  • Bakta tank
  • Baldric (Csak megemlítve)
  • Galaktikus Közös Nyelv
  • Bordély
  • Galactic Credit Standard (Csak megemlítve)
  • Bothan nyelv (Csak megemlítve)
  • Beruss család
  • Breedery
  • Bridal-veil (Először tűnik fel)
  • Calamari (Csak megemlítve)
  • Centaurea (Először tűnik fel)
  • Commelina (Először tűnik fel)
  • Koréliai körhinta (Először említik)
  • Vállalati szektor szerződés standard (Először említik)
  • Vevő (Először tűnik fel)
  • Cronau sugárzás (Először tűnik fel)
  • Harmat karom
  • Doth brandy (Először említik)
  • Dothmir (Először tűnik fel)
  • Eicroth test (Először tűnik fel)
  • Elomi fizikai számoló (Először tűnik fel)
  • Five-Tac
  • Flotta Figyelő (Először említik)
  • Foran Tutha csillagszonda (Először említik)
  • Erő / Az Erő világos oldala
    • Az Erő sötét oldala (Csak megemlítve)
    • Zavar az Erőben (Csak megemlítve)
    • Erő álca
    • Erő merülés
    • Erő vihar (Csak megemlítve)
    • Meditáció
    • Emléktörlés
    • Gondolattrükk
      • Erő illúzió
  • Üveg (Csak megemlítve)
  • Gránit
  • Nagy Kéregalatti Csőút (Először említik)
  • Hamarin felszíncsatoló
  • Hop kő (Először tűnik fel)
  • Organa-ház
  • Hrrtayyk ceremónia (Először tűnik fel)
  • Hiperűr
  • Illodian Sziszegő (Először tűnik fel)
  • Birodalmi kredit
  • Intybus (Először tűnik fel)
  • Izolációs ruha "iso suit" (Először tűnik fel)
  • Jedi kiképzés (Csak megemlítve)
  • Kshyy bor
  • Bőr
  • Életadósság (Csak megemlítve)
  • Lehallgató állomás
  • Mara-nas
  • Marasi
  • Mikro ugrás
  • Mock shyr (Először tűnik fel)
  • Narada-ti (Először tűnik fel)
  • Új Köztársasági Közös Jegyzék
  • Nitakka
  • Nojic Beanstalk (Először említik)
  • Erős Kéz Művelet (Először tűnik fel)
  • Oxigén
  • Pholikite (Először említik)
  • A hívás kikötője (Először említik)
  • Plasteel
  • Rahm (Először említik)
  • Valós űr
  • Frissítő
  • Regisztrációs hivatal (Először említik)
  • Rrakktorr (Először tűnik fel)
  • Szabakk (Csak megemlítve)
  • Sasalea (Először tűnik fel)
  • Shadow Traproom (Először említik)
  • Shyriiwook
  • Rabszolgaság
  • Csempész képmutatás
  • Légköri vadász
  • Űrkikötő
  • A szagló
  • Thrann (Először említik)
  • Titánium
  • Tolotan (Először említik)
  • Kínzás
  • Tranna nugát krém (Először említik)
  • II-s típusú orbitális javító állomás
    • Fekete kilenc
  • vákuum
  • Ventriloquist (Először tűnik fel)
  • Kilátóablak
  • Kilátóport
  • Kilátó képernyő
  • Bizalmatlansági indítvány
  • Wasaka berry (Csak megemlítve)
  • Víz
    • Fallix víz
  • Fegyver Mérnök Céh (Először említik)
  • Wroshyr fa
  • Yevetha nyelv