FANDOM


    Obiwanjarjar

„Azért, mert tudsz beszélni, még nem vagy okos!”
Ezt a lapot át kellene olvasni, ellenőrizni a tartalmát, a szavak helyesírását és a szöveg nyelvhelyességét!



„Biztos tudatában annak, hogy egy árulással alapított birodalmat nem lehet bizalommal vezetni, (Palpatine) körülvette magát tanácsadókkal, akik neki, az uralkodónak köszönhették az összes politikai hatalmukat. Gondoskodott arról, hogy minden egyes tanácsadónak több ellensége legyen, mint szövetségese a többi tanácsadó közt. A félelmen és a kapzsiságon keresztül kötődött minden egyes tanácsadó az uralkodóhoz. Palpatine ezt az elrendezést sokkal kielégítőnek találta, mint a puszta hűséget...”
Arhul Hextrophon

A birodalmi kormányzótanács nevet kapta az a birodalmi tanácsadókból álló csoport, akik a legnagyobb hatalommal bíró kollektív testületet alkották a galaxisban, az új rend alatt. Míg Palpatine volt az uralkodó, addig a tanács volt az, amely a Birodalom napi ügyeit intézte és végrehajtotta az akaratát. A halála után, a Birodalom tényleges központi kormányzatává vált. Az endori csatát megelőzően, a tanácsot széles körben úgy is ismerték, mint a birodalmi belső kör és az uralkodó belső köre, majd Endor után, a túlélők és az utódjaik átnevezték a testületet többször is, így a császár uralkodó köre, a Cabal, a bíróság, és később a birodalmi ideiglenes kormányzótanács neveken is ismert volt.

Fejlődése az endori csatáig

Vader pozíciós kapcsolata

Endor után: Sate Pestage és a Cabal

Coruscant elvesztése után

A tanács Byssen

Viszont, Sarcev Quest már nem volt tovább Palpatine hűséges kéme a tanácsadók közt, és a tanács tagjai vonakodva adták fel a befolyásukat, amit Endor óta szereztek meg—még Palaptinenak is. Quest sürgetésére, a tanács elkezdte pártfogolni Carnor Jaxet, egy császári gárdistát és feltörekvő Sith nagyurat, mint a Birodalom új arcképét, és most Quest és Jax együtt dolgoztak, a birodalmi törvényszék szívében, hogy megbuktassák az uralkodót.

Lefektetve az alapokat egy puccshoz, Quest áthelyeztette Carnor Jaxet a legfőbb védelmezők állományába, akik ellátták Palpatine személyi testőrségét, és együtt, szilárdan támogatva egymást, eltávolítva olyan riválisokat, mint Sa-Dit és Neftát, az egyedüli többi Erő használókat a tanácsban. Miután forrásokat biztosítottak nekik tanács tagok, mint Xandel Carivus, Quest megvesztegette az uralkodó orvosát, hogy szabotálja a genetikai alapanyagát a klón testeknek, amik kulcsfontosságúak voltak Palpatine újjászületéséhez.

A legalapvetőbb szinten, az összeesküvők motivációját nem volt nehéz megérteni: szembekerültek a kézzelfoghatóan örült klónozott uralkodóval, a hatalmuk nagyjának az átruházását elit Sötét Jedikre, és a szándékos, és az Árnykéz hadművelet öncélú pusztításával. Egyesek talán azt hitték, hogy szükséges lépéseket tesznek a Birodalom jó érdekében; mások aggódtak a saját túlélésükért és státuszukért, még ambícióval is hajtva—de a tanács háta mögött ott volt egy kicsi, Erő használó sötét csoport: Jax és Quest természetesen, de Jax nagyúr kulcsfontosságú szerepe az összeesküvésben talán jelzi az úrnűje támogatását, Lumiyáét, míg a fekete-lyuk rohamosztagosok későbbi megjelenése, mint Jax személyi testőrsége utalhat kapcsolatra Cronal nagyúrral.

Palpatine feledékenynek bizonyult a tanács machinációira, és bár nem volt bizonyítékuk a várható eseményekre az Onderonon vagy a Byss elpusztulására, de mindazonáltal készek voltak megtenni a saját lépéseiket és eltávolítani azokat, akik esetleg szembeszálltak volna velük. Ez természetesen továbbra is puccs volt, de egy olyan puccs, amit azok találtak ki, akik Endor óta magukat tartották a Birodalom vezetőinek és az új rend elveinek az őrzőinek.

"A vér tanácsa"

IIRC

Az ideiglenes kormányzótanács ülésezése az Ord Cantrellen.

Byss elpusztulása után, a tanács összeült a tanácstoronyban, De-Purteenban, Ord Cantrell fővárosában. Mégis, úgy tűnik, hogy Quest túl óvatos volt. Jax nagyurat tekintették a legtöbben az összeesküvés vezetőjének, az új Sötét nagyúrt és a birodalmi trón várományosát—de, mivel inkább a csillagrombolójáról parancsolt Darth vader módjára, Sarcev Questre maradt a tanács figyelése. Miután Jax meghalt Kir Kanos kezei által és a katonai parancsnoka, Redd Wessel tábornok is meghalt, a többi összeesküvő szembefordult Quest ellen és elmozdították a hatalomból. Általában Jaxről beszéltek az összeesküvés kezdetétől fogva, és kevés bizonyíték van rá, hogy túl sok gondolatot fordítottak volna az udvaroncra, akit megkínoztak és száműztek a Nar Shaddaara.

Jax halála és Quest félreállítása után, a tanács Burr Nolydsot választotta meg vezetőjének. Nem több, mint egy maréknyi túlélő tanácsadóval, Jax máris új vérrel töltötte fel a tanács ranglétráját, mint például a flotta parancsnok Jeratai admirálissal és a média bárónő Mahd Windcallerrel, és most az új rendhez hűséges idegeneket hozott be a tanácsba először, mint a Whipid dárdamester Ch'unkkot.
Imp Interim Ruling Council

A birodalmi ideiglenes kormányzótanács tagjai.

Ami a változásokat mutatja, a tanács birodalmi ideiglenes kormányzótanácsnak nevezte magát—ideiglenes, feltehetőleg, amennyire sok tagja nem volt tanácsadó, így de jure nem volt joga a tanácsban ülni. De amíg Jeratai és Windcaller küzdöttek azért, hogy átvezessék a Birodalmat a krízisen, addig más tanács tagokat manipulált a Fekete Nap és a Yuuzhan Vong ügynök Nom Anor egyaránt.

Négy éven át, Feena D'Asta egy klónja a Fekete Nap ügynöke volt a tanácsban, akit felhasználtak, hogy fokozza a befolyásukat és hogy közvetlen napirenden legyen a béke a Birodalom és az Új Köztársaság között. Nom Anor segédje, másfelől, siettetni a Birodalom bukását, így megnyitva az utat egy könnyebb Yuuzhan Vong inváziónak. Meggyilkolva Nolydsot és számos más kulcsfigura tanácstagot, és meggyőzve a tanácsot, hogy a bosszúszomjas császári gárdista Kir Kanos állt a gyilkosságok mögött, Nom Anor megtervezte az alkalmatlan bábjának a megválasztását, így Xandel Carivus lett az utolsó vezére a megcsökkent csoportnak, és Carivus, egy végső puccsban, kinyilvánította magát uralkodónak és bebörtönözte a tanács megmaradt tagjait.

Xandel uralkodása csupán órákig tartott, amikor is D'Asta báró, Kir Kanos, és az Új Köztársasági Lasankya szuper csillagromboló megérkeztek az Ord Cantrellhez. Kanos kivégezte Carivust, és utóhatásként, a D'Asták kivonultak a Birodalomból, amíg az Új Köztársaság katonái elfogták a bebörtönzött tanácstagok nagyját vagy mindet.

Bár a birodalmi tisztek és adminisztrátorok továbbra is hatékony forrásai voltak a hatóságoknak nagy területeken a Mélymagban és a Külső-Peremen, de nem volt egyesítő hatóság, és a feléledő Új Köztársaság következtetésképpen állította, hogy a Birodalom gyakorlatilag megszűnt létezni, mint állam.

Következmény

Tagság

A jelenlegi források nem engedik meg a teljes rekonstrukcióját a birodalmi kormányzótanács személyzetének. Az alábbiak megjegyzendők azon dátumok alapján, amik először feljegyezték a szolgálataikat Palpatine tanácsadói között vagy a tanács tagjaiként.

Megjegyzendő, hogy Palpatine csak tucatnyi tanácsadójával találkozott egy időben, annak érdekében, hogy paranoid állapotban és megosztva tartsa őket. Nem volt ritka számára, hogy kivégeztessen régi tanácsadókat, mielőtt újakat nevezett ki a tanácsba.

Palpatine szenátor segédjei

Palpatine főkancellár segédjei

Palpatine uralkodó tanácsadói

Tanácsosok Endor után

Tanácsadók a Byssen

Tanács az Ord Cantrellen

Tanácsadók, akik sosem ültek a tanácsban

A színfalak mögött

Amíg a jól ismert publikált fotó, mely megjelent a ''Dark Side Sourcebook''-ban csak öt birodalmi tanácsost mutat, a Jedi Visszatér közeli megismeréséből kiderül, hogy hat tanácsadó szállt ki a kompból az uralkodóval, amikor megérkeztek a második Halálcsillagra.

Megjelenések

Források

http://starwars.wikia.com/wiki/Imperial_Ruling_Council

Lásd még

Community content is available under CC-BY-SA unless otherwise noted.