Darth Nihilus (ejtsd / naɪ.ə.lɨs/) egy ember férfi volt, aki a Sith Sötét Nagyuraként uralkodott a Sötét Háborúk idején a Jedi Polgárháború után. Mielőtt Sith Lord lett mindent elveszített a Galaktikus Köztársaság Háborújában a Mandalorian Neo-Crusaders ellen. Túlélte a szuperfegyver, a Tömegárnyék Generátor aktiválását a végső csata alatt a Malachor V-ön, amelyiknek a romboló terét tömegárnyéknak hívták. Megtapasztalta az árnyékot, ami szinte majdnem mindent eltörölt a bolygó körül és Nihilust arra késztette, hogy Erő-energia után kívánkozzon. A szenvedés fájdalmasan elpusztította a testét és sérülés keletkezett az Erőben. Végül rábukkant a Sith Lord, Darth Trayára, aki azt mondta neki, hogy megtaníthatja táplálni a végtelen éhségét. Elfogadta az ajánlatát a tanoncságra a Trayus Akadémián, ami a Malachor V-ön volt található, és idővel egy lett a 3 egységes Nagyúr közül.
Közösen megalapították a Triumvirátust, melynek feje Traya lett és a másik tanítványa, Darth Sion volt a harmadik tag. A trió minden tagja választott magának egy nevet, így lett Darth Nihilus az Éhség Nagyura. A tanítványok ereje kiképzésük során egyre csak nőtt, míg végül felülmúlták Mesterük erejét. Sion legyőzte Trayát, Nihilus pedig elszívta az erejét mielőtt legyőzték, majd egyesített erővel elvágták mesterük kapcsolatát az Erővel. Nihilus megpróbáltatásai arra a pontra jutottak, hogy a Sötét Lord kénytelen volt a Sötét Oldalt hívni segítségül, hogy beburkolja szellemét egy álarcba és fegyverzetbe, hogy életben tudjon maradni. Sion és Ő akkor elkezdtek egy Jedi tisztogatást, melyben a Jedi Rend látszólagos kipusztulását okozták. Ő volt a felelős a Katarr bolygó pusztulásáért, ahol megölt minden Jedit a Katarri Gyűlésen, és elnyelte az Erő-energiájukat, továbbá minden élőlényt kipusztított a bolygón 1 női Miraluka rabszolgán kívül kinek neve, Visas Marr volt. Marr fegyelmezett volt a felszínen és elkezdte az Árnyék Kezeként edzeni őt.
Egy évvel később Nihilus megérzezte valaminek a növekvő jelenlétét az Erőben és elküldte Marrt, hogy szüntesse meg azt. Ez a jelenlét egy női Jedi, Meetra Surik volt, aki egy küldetésen volt, hogy megtalálja a Jedi tisztogatást túlélő Jediket. Amikor Marr megpróbálta meggyilkolni a nőt, Surik legyőzte Őt és meggyőzte arról, hogy forduljon az Erő világos oldala felé. Bár Nihilus visszatért az ismert területek pereméhez, végül Traya becsapta a kezdeményező Telos IV-i csatával, egy próbálkozáson keresztül, aminek a célja egy Jedi Akadémia "elnyelése" volt az viszont tény, hogy Atrist kivéve hiányoltak bármilyen Erő-érzékenységet. Nihilus találkozott egy hatalmas flottával, ami magába foglalta a Köztársasági És Mandaloriai erőket, és ami megzavarta őt miközben a zászlóshajójára, a Ravagerre titokban felszállt egy kis csoport, mely Surikból, Marrból, Canderous Ordoból és az Ordo Klánból állt. A trió szembeszéllt Nihilussal és végzett vele, míg az Ordó Klán olyan robbanóanyagot szerelt fel, ami elpusztított a hajót.
Biográfia[]
Eredet[]
Az ember férfi, akit egy napon Darth Nihilusként ismertek, a Sith Sötét Nagyura, aki túlélte a Mandalóriai Háború végét és a galaxis méretű konfliktust a Mandalorian Neo-Crusaders és a Galaktikus Köztársaság között. A csaták közepette mindenét elvesztette, a családját, barátait és az élni akarását. A Malachor V bolygón zajló végső csatában, ami YE 3690-ben volt a Jedi Tábornok, Meetra Surik kiadta a parancsot, hogy aktiválját a Köztársaság szuperfegyverét a, Tömegárnyék-generátort. A fegyver megölt mindenkit a felszínen és a pályája közelében.
A jövőbeli Sith Lord túlélte a szuperfegyver megsemmisülését a felszínen, és magára öltött egy sötét személyiséget, miközben gyászolta a veszteségeket, részben eszközként a túléléshez. Őt a mozgásképtelen hajók zömével együtt a mesterségesen létrehozott tömegárnyék ejtette csapdába, egyetemben a bolygón, ahol a Mandalóriaiak bevetették minden erőiket egy utolsó kísérlet erejéig, hogy legyőzzék a Köztársaságot, de a Tömegárnyék hatásai miatt hirtelen kedvezőtlenül alakult. Az érzelmi fájdalma, amit akkor kimutatott ürességként végigsöpört az ember tétlen este fölött, s hamarosan elkezdetett élénk "éhségként" testet ölteni. Bármilyen ok nélkül szívta el egy másik túlélő erejét. A tett neki egy kellemetlen tapasztalat volt, de az éhség és a fájdalmas emlékek elhalványultak egy pillanaton belül "betegsége" mentén. Ennek ellenére az üresség visszatért könyörtelenebben és súlyosabban, mint korábban. Megengedte magának, hogy elszívja a többi túlélő energiáját, de minél inkább táplálkozott, annál rövidebb ideig volt neki elég és egyre erősebb lett.
A férfire a Sith Lord, Darth Traya bukkant rá, aki érezte a sérülést az Erőben. Miután megtalálta őt, Traya elmagyarázta, hogy az Erő ami táplálja az éhségét, és felajánlotta, hogy tanítja őt, a Trayus akadémián és felfalják az egész világot, ami segít neki csillapítani az éhségét. Követte őt, és megtanulta a Sithek útját egy másik leendő Sith mellett. Traya éhes tanulója és egy másik tanítványa különböző szempontokat sajátítottak el, és készségeket az Erő Sötét Oldaláról, mígnem mindketten Sith Lordok lettek. Felvette a Darth Nihilus nevet miközben a második tanítványt úgy vált ismertté, mint Darth Sion és csatlakoztak Trayához egy Sith Triumvirátus teremtésében. Ezenfelül mind a 3 választott egy egyedi nevet, és Nihilus az "Éhség Nagyurát" választotta.
Darth Traya érezte, hogy Nihilus Erő utáni éhsége káros a Sith céljaira. Ennek ellenére ő tanította meg neki, hogyan kell kihasználni az éhségét, hogy egy ideig erősebbé tegye, ahogy ígérte. Nihilus több alkalommal fogyasztott el bolygókat csak, hogy csökkentse az éhségét miközben engedte a Sötét Oldalnak, hogy minden alkalommal egyre inkább fogyassza őt és valahányszor ezt engedte egyre erősödött az éhsége. Az éhsége mentén a hatalma is drasztikusan nőtt, amíg végül felülmúlta mesterét is. Összevetették véleményeket, amikkel nem értettek egyet azzal kapcsolatban, hogy milyen módon pusztítsák el a Jedi Rendet, Sion és Nihilus közvetlen támadást, Traya pedig "időigényesebb" megoldást akart. Ez már töréspontig feszítette a Triumvirátus egyébként is törékeny szövetségét. Sion és Nihilus beléptek a magba és rajtaütöttek Trayán. Sion egyesítette az erejét Nihilusszal, hogy elszívja Traya Erejét, miközben ő elvágja mestere kapcsolatát az Erővel, mielőtt száműzi volt mesterét. Eközben a 2 Sith Lord elindult, hogy együtt elpusztítsák a Jedi Rendet, bár külön-külön és más járművel. Egyfelől, Sion megölt számos Jedit, akiket talált. Másfelől Nihilus beutazta annak peremeit, hogy az ismert térbe olyan nagy flottát vagy hajót keressen, amit a Malachor V-öt körülvevő, Tömegárnyék hasított szét. Nihilus és Sion törekvései egyaránt sikeresek voltak, és kiírtották a Jediket (nagyrészt). Nihilus annyira elmerült az Erő Sötét oldalában az éhsége által, hogy a fizikai teste elkezdett erodálni. Tudva, hogy meghalna, ha nem cselekszik hamarosan, Nihilus kihasította szellemét a testéből abba a fegyverzetbe, amit hordott így lehetővé téve a Sötét Oldalnak, hogy fogyassza a haszontalan testét. Miközben használta ez erejét, A Sith Lord képes volt egyben tartani köpenyét, fegyverzetét és álarcát, ami adott neki egy kevés alakot, és használhatta az Erő adta lehetőségeket és a fénykardját is, attól eltekintve, hogy nem volt fizikális teste és egyszerű, primitív szándékúvá vált. . Azonkívül a Sith Lord készített egy kocka holokront, ami tartalmazott Sith tudást és további titkokat.
Találkozás Visas Marral[]
A Trayus Akadámia folyamatosan ontotta magából Sith Lordok légióit, merénylőket és martalócokat, Nihilusszal és Sionnal az élén.