Dryden Vos egy férfi ember volt, aki a Vörös hajnal nevű bűnszervezet vezetője volt, a Galaktikus Birodalom alatt. Jobbkeze Qi'ra volt, akiben nagyon bízott és kimenekítette a Korélia világából. Felbérelte Tobias Beckett, hogy a Vandor világából lopják el a koaxiumot.
Mikor megakarta ölni Han Solót, Qi'ra segítségével végül legyőzték és megölték YE 10-ben.
Életrajz[]
Dryden Vos valamikor a Galaktikus Birodalom előtt született egy ismeretlen bolygón. Fiatalkoráról semmi sem lehet tudni. A Galaktikus Birodalom megalapítása után néhány évvel találkozott az egykori sith nagyúrral Darth Maullal. Maul csodálkozott az erejében és megtanította neki a halálos tääres kääsi harcművészetet, ami egykor a jedik ellen halálos volt. Megkérte, hogy legyen a Vörös hajnal nevű bűnszervezet vezetője és természetesen elfogadta.
Vos a Vörös Hajnal élén a sok bűnszervezet mellet az egyik nagy szindikátus lett. Hamar elkezdte más bolygók kiraboltatását. De az egyik legértékesebb zsákmánya a szervezetnek a Birodalom egyik legértékesebb anyaga a koaxium volt, amit több világból raboltak ki. A szervezet alatt szerezte meg az Első fény nevű jachtot, és a mozgó székhelye volt.
YE 13-ban a Korélia szörnyű világából kimentette Han Solo barátnőjét Qi'rát és a jobbkeze lett. A lányt nagyon kedvelte és sok harcművészetre megtanította, mint például a tääres kääsi. Vos a szervezet alatt titokban szövetséget kötött a Pyke Szindikátussal.
Megjelenése[]
Star Wars: Force Aréna
Solo: Egy Star Wars-történet (regény)
Solo: Egy Star Wars-történet köny adaptációi