Az Elphrona egy sziklás bolygó a Külső Peremen az Ismeretlen Régiók határán. Itt volt a Köztársaság Fénykorában egy Jedi Előőrs, ami számos műtárgy kincsesként használtak. Miközben megpróbálta újjáépíteni a Jedi Rendet Luke Skywalker ellátogatott az Előőrsbe Lor San Tekka híres felfedezővel és tanítványával Ben Solóval. Miután megúszta a Skywalker Jedi templomának rombolását és csatlakozni szándékozott a sötét oldalhoza Ren lovagjaként ismert szervezetet, Solot Hennix, Tai és Voe, a Skywalker három túlélő diákja követte Elphronába. Az így kapott párbajban Hennixet megölte, Ben megszökött, viszont Tai és Voe ben rekedtek az Előőrs romjában.
Leírása[]
Az Elphrona a Külső Perem volt az Ismeretlen Régiók határán. Az Elphrona egy földi sziklás bolygó volt, egy érces világ, ahol vas hegyek valamint sziklák és hegyek. Volt lélegezhető légköre, és számos fajnak adott otthont, közöttük az embernek is, de kemény körülményei voltak. A bolygó egyes régióit úgy mágnesezték be, hogy lehetetlenné tették a légi közlekedést ezeken a területeken, és az e jelenségek mögött meghúzódó erőteljes mágneses mező vonalak fontos tényezőt jelentettek a bolygó különös domborzatának kialakulásában. A rozsdaviharok ismert időjárási jelenségek voltak. A helyiek minden természetes csapadékot rendkívül ritka eseménynek tartottak, és akár egy évtized is volt az esőzések között. Azonban Elphrona legalább néhány természetes víztesttel rendelkezett földalatti víztározókban és tavakban, amelyek messze az ásványi anyagokban gazdag felszíne alatt voltak.
Történelem[]
Jedi tevékenység[]
A Köztársaság Fénykorában az egész galaxisban kibővült Jedi tevékenység idején, Elphronát meglátogatta a Jedi Rend, amely egy szikla oldalán építettet egy előőrsöt. A Jedi az előőrsöt kincsesként használta, és számos műtárgyat tárolt benne. Jedi mester Loden Greatstorm állomásozott a saját padawanjával, Bell Zettifar-ral, hogy fenntartsa a békét. Zettifar tulajdonában volt egy ember nevű háziállata egy vadászkutya, aki az Elphronán tartózkodott és gyakran élvezték a bolygó dombjain való vándorlást a teremtménnyel.
Sok évvel később, a Jedi Rend bukása után és Luke Skywalker Jedi mester helyreállítási kísérlete alatt Elphronát látogatta meg tanítványa, Ben Solo és a felfedező Lor San Tekka mellett, aki megismerte a bolygót és annak előőrsét. Ugyanakkor a titokzatos Ren Lovagjai szervezett és annak vezetője Ren is belépett a Jedi Előőrsbe, hátha tudnak lopni műkincset. Skywalker, aki új Jedi Rendjének leleteit szerette volna megszerezni, az előőrsön belül találkozott a lovagokkal. Skywalker szembeszállt a lovagokkal, nem volt hajlandó megengedni nekik, hogy elvegyék a tárgyakat. A Jedi Mesternek sikerült legyőznie Ren lovagjait, akiknek vezetője beleegyezett abba, hogy távozzon, de nem azelőtt, hogy megkísérelné Solót a sötét oldalra fordulni és csatlakozni hozzájuk.
Solo visszatérése[]
YU 28-ban Solo szemtanúja volt Skywalker Jedi Templomának megsemmisülésében, azt hiszi hogy Skywalker halott, Solo megakarja keresni a Ren Lovagokat és visszatér az Elphronára. A maszkon keresztül Ren-nel kommunikálva utasítást kapott Solóra, hogy menjen el a Belső Peremi világba, Varnakba. Mielőtt azonban távozhatott volna, szembesült Hennixszel, Tai-jal és Voe-val, a Skywalker három volt tanítványa közül, akik túlélték a templom pusztítását. Megvédve támadóit, akik úgy vélték, hogy ő felel a templom pusztításáért, Solo párbajozni kezdett korábbi diáktársaival. Solo egy szikla tetejére ugrott , ahol Voe követte. A haragtól hajtva Solo megpróbálta kényszeríteni Voe leszorítását a szikláról, és Hennix megtámadta, aki fénykardjával Solo felé hajította . A fénykard elhárításának kísérletével Solo megölte Hennixet, majd úgy döntött, hogy életben hagyja a másik két diákot, csapdába ejtette őket a Jedi Előőrs, és rájuk omlott. Solo Elphrona-ból indult, Varnak felé tartott, ahol találkozott Rennel és a Ren lovagjaival.
Megjelenések[]
A Köztársaság Fénykora: A Jedik Fénye
A Köztársaság Fénykora: A felkelő vihar (Csak megemlítve)
Star Wars 13 (hibás említés)
Kylo Ren felemelkedése 2. rész (Először tűnik fel)
Kylo Ren felemelkedése 3. rész