Kaminopedia
Advertisement

„Rattatak a harcosok és katonák bolygója. Eonok óta harcolunk egymással az uralkodás jogáért. Semmit sem tudtunk a Galaxisról, vagy a ti Köztársaságotokról, de így is sokféle módját ismertük egymás legyilkolásának.”
Osika Kirske[forrás]

A Rattatak egy, a Peremvidéken található bolygó volt, ami a klónok háborújáig szinte teljesen ismeretlen volt a Köztársaság számára.

Földrajz[]

Terméketlen, száraz, hegyekkel, szurdokokkal és víznyelőkkel tarkított világ, melynek egész területét vörös homok borítja, a települések pedig olyannak tűnnek, mintha magába a sziklákba vájták volna bele őket az építőik.

Történet[]

Rattatak egyike volt a Galaxis felfedezetlen bolygóinak. Elszigetelt világ volt, ahol a rattataki hadurak vívták egymással élethalál harcukat. Bár az évszázadok alatt a fegyverek sokat fejlődtek, - a primitív kézifegyverektől a sugárvetőkig -, a csatározások soha sem maradtak abba.

Rattatak

Dooku gróf hajója a Rattatakon.

A folyamatos háborúk közepette két hadúr, a Ventressek hadsereget toboroztak a déli féltekén, ám ellenfelük, Osika Kirske végzett velük: csupán a lányuknak, Asajjnak sikerült elmenekülnie.

Hamarosan egy ”varázsló” ékezett az égből, aki azt állította magáról, hogy a Galaktikus Köztársaság küldötte. A helyiek megpróbálták megölni, de ő elszökött, és rátalált a fiatal Asajjra. Mivel megérezte, hogy a lányt átjárja az Erő, padawanjaként kezdte tanítani őt. Együtt egyesítették a seregeket és elhozták az oly régóta várt békét a háború dúlta bolygóra. Ám a hadurak féltek tőlük, és összefogtak, hogy megöljék a két Jedit, de csak a mesterrel sikerült végezniük. Haragjában Ventress megölt vagy behódoltatott minden hadurat, akit felelősnek tartott a mestere halála miatt, majd megalapított egy totalitárius rezsimet, és uralma alá hajtotta az egész bolygót.

Itt fedezte fel Dooku gróf Asajj Ventress képességeit, amikor az győztesen került ki az Üstben folytatott brutális gladiátorküzdelemből. A gróf bemutatta őt Darth Sidiousnak, aki engedélyezte, hogy Dooku tanítványa legyen, és parancsba adta neki, hogy ölje meg Anakin Skywalkert. Később a jabiimi csata után Ventress vallatás céljából ide szállíttatta Obi-Wan Kenobit, ahol különböző kínzásoknak vetette alá.

Társadalom[]

A bolygó igazságügyi rendszere a gladiátorküzdelmek körül összpontosult. Ha valakit halálra ítéltek, azt a gladiátorvermekbe vetették, hogy ott harcoljon élete hátralevő részében.

A színfalak mögött[]

Megjelenések[]

  • Klónok háborúja 6. fejezet (Először tűnik fel)
  • Klónok háborúja 7. fejezet
  • The Cestus Deception (Csak megemlítve)
  • Star Wars: Köztársaság 58: A jabiimi csata, 4. rész
  • Star Wars: Republic 59: Enemy Lines
  • Star Wars: Republic 60: Hate and Fear
  • Star Wars: A klónok háborúja regény (Csak megemlítve)
  • Boba Fett: Pursuit (Csak megemlítve)
  • A gonosz útvesztője (Csak megemlítve)
  • Star Wars III: A Sith-ek bosszúja játék
  • The Life and Legend of Obi-Wan Kenobi (Csak megemlítve)
Advertisement