K Á N O N |
L E G E N D Á K |
- „"Az Erő átjárja a családomat"”
- ―Luke Skywalker[forrás]
A Skywalker család egy ember család volt, amely egyike volt a Galaxis legbefolyásosabb vérvonalainak, amelynek tajgai közül Jedi lovagok, katonai vezetők, köztisztviselők kerültek ki.
Történelem[]
A Galaktikus Köztársaság bukása[]
A Skywalkerek kezdetben rabszolgák voltak a Külső Peremvidéken. Hozzávetőleg négy évtizeddel a yavini csata előtt Shmi Skywalker rejtélyes módon teherbe esett – a gyermeknek nem volt apja, feltehetőleg a Midi-chlorianok nemzették. Shmi és fia, Anakin Skywalker megközelítőleg három évvel később a Tatooine sivatagbolygójára kerültek, ahol először a Huttok, majd egy toydari ócskás szolgálatá
ban álltak. YE 32-ben azonban egy Jedi mester, Qui-Gon Jinn felismerte, hogy Anakin Skywalkert soha nem látott módon járja át az Erő, és meggyőződése volt, hogy megtalálta a próféciában megígért Kiválasztottat, aki egyensúlyt hoz az Erőbe, és elpusztítja a Sitheket. Miután elnyerte szabadságát, Anakin a Jedi Rend tagjává vált, mint Obi-Wan Kenobi Jedi lovag tanítványa, és mint a Galaktikus Köztársaság főkancellárjának, Sheev Palpatine-nak személyes pártfogoltja. Anyja rabszolgasorban maradt a Tatooine-on, míg egy párafarmer, Cliegg Lars feleségül nem vette, és fel nem szabadította. Habár a Jedi kódex tiltotta a ragaszkodás minden formáját, Anakin Skywalker kisfiúkorától kezdve gyengéd érzelmeket táplált Padmé Amidala iránt, aki a Naboo királynője, majd szenátora volt a Galaktikus Szenátusban. Titokban házasodtak össze YE 22-ben, a Klónok háborújának kitörése után. A háborút a Galaktikus Köztársaság és a Független Rendszerek Konföderációja vívta meg egymással.
Anakin Jedi lovagként a Köztársaság Nagy Hadseregének tábornokaként szolgált a csatatéren, mialatt felesége a Szenátusban próbált békét teremteni a szembenálló felek között. Padmé a háború utolsó hónapjaiban teherbe esett - habár kezdetben boldogan várták ikreik érkezését, Anakint hamarosan rémálmok kezdték gyötörni, amelyek felesége borzalmas halálát jósolták. Hogy megakadályozza, hogy álma valósággá váljon, Anakin sorsdöntő lépésre szánta el magát: átállt az Erő Sötét Oldalára, és a Sith Nagyúr, Darth Sidious tanítványává vált, majd felvette a Darth Vader nevet. A Sidious, akit a galaxis Sheev Palpatine néven ismert, parancsot adott új tanítványának a Jedi Rend kiirtására, aki személyesen vezette a támadást a Jedi Templom ellen. Sidious császárrá kiáltotta ki magát, és megalakította az Első Galaktikus Birodalmat, amely két hosszú évtizedig, egészen YU 5-ig tartotta zsarnoki uralma alatt a galaxis világait.
Darth Vader ugyanakkor képtelen volt megmenteni feleségét a haláltól; Padmé Amidalát elborzasztották szerelme tettei. Röviddel azután, hogy titokban életet adott Luke és Leia Amidala Skywalkernek, rejtélyes körülmények között elhunyt - a medikusok képtelenek voltak megállapítani a halála okát, és azt állították, hogy Padmét elhagyta az életereje. Hogy a gyermekeket elrejtsék apjuk elől, Obi-Wan Kenobi és Yoda mester elválasztották az ikreket; Leia az Alderaan hercegnőjeként, Bail Organa és Breha Organa királynő gyermekeként nőtt fel, míg Luke Cliegg Lars fia, Owen, és annak felesége, Beru Lars otthonában nevelkedett a Tatooine bolygón.
A Birodalom kora[]
Luke Skywalker, akárcsak apja, más világokra vágyakozott, és elégedetlen volt az egyszerű farmerélettel, és feltett szándéka volt, hogy jelentkezzen a Birodalmi Akadémiára. Leia, az Organa-ház hercegnőjeként a Birodalmi Szenátus tagja lett, szülőanyja és nevelőapja nyomdokaiba lépve, azonban titokban támogatta a Palpatine elnyomása ellen küzdő lázadókat, akik megalapították Szövetség a Köztársaság Helyreállításáért mozgalmat. YE 0-ban lázadó kémek sikeresen eljuttaták neki az egész bolygók elpusztítására képes katonai támaszpont, a Halálcsillag tervrajzát, amelyeket megpróbált eljuttatni Obi-Wan Kenobinak, aki Ben Kenobi néven a Tatooineon élt remeteként, azonban hajóját támadás érte, így egy R2-es droid, R2-D2 memóriájába táplálta a terveket. A droid Luke-hoz került, akit Obi-Wan arra kért, hogy tartson vele az Alderaanra, hogy Jedi lovaggá nevelhesse. Luke először vonakodott, azonban miutána birodalmiak végeztek a Lars családdal, az idős Jedivel tartott, azonban hajójukat hamarosan elfogták, és a Halálcsillagra kerültek, ahol Leia raboskodott. Luke és Leia ekkor találkoztak először, mit sem sejtve arról, hogy valójában testvérek, valamint Luke ekkor találkozott apjával is - a távolból látta, hogyan Darth Vader halálra súlytja Obi-Wan Kenobit. Miután sikerült elmenekülniük a Halálcsillagról, Luke és Leia a Yavin bolygón felállított lázadó támaszpontra vitték a terveket. Luke annak a húsz X-szárnyú vadászgép pilótából álló csapat tagja volt, amely megtámadta a közelítő Halálcsillagot, és végül ő volt az, aki leadta a lövést, amely elpusztította az űrállomást, így a lázadás ünnepelt hőse lett.
Luke minen vágya az volt, hogy Jedi lovag lehessen, akár az apja - nem tudva, hogy a férfi, akiről Obi-Wan mesélt neki, a kitűnő pilóta, igaz barát és ádáz harcos valójában azonos Darth Vaderrel. Ellenben Vader hamar rájött, hogy a fiatal láz
adó valójában a fia, és évekig üldözte őt, végül YU 3-ban, a Bespin gázóriásán párbajt vívtak: Vader lemetszette Luke karját, azonban nem akarta megölni őt. Felfedte kilétét, és felajánlotta fiának, hogy csatlakozzon hozzá az Erő Sötét Oldalán; azt állította, hogy közösen legyőzhetik az uralkodót, és mint apa és fia, együtt uralhatják a galaxist. Az összetört Luke azonban inkább Felhőváros egy aknájába vetette magát, semmint, hogy mellé álljon. Leia éppen idejében érkezett, hogy megmentse őt. Luke ezek után elhatározta, hogy megmenti apját. YU 4-ben az Endor holdra utazott, ahol a birodalmiak a Halálcsillag II-t építették. Korábban rádöjött arra, hogy Leia Organa az ikerhúga; felfedezését meg is osztotta Leiával, aki kijelentette, hogy valahogy mindig is tudta ezt. Luke ezután a birodalmiak kezére adta magát, hogy találkozhasson Vaderrel, akit megkért arra, hogy tartson vele, és engedje, hogy a benne rejlő jóság győzzön. A vívódó Vader Darth Sidious elé vit
te fiát. A Sith elérte, hogy Luke és apja megvívjanak egymással, a párbaj végén Vader alulmaradt. Az uralkodó ekkor felajánlotta Luke-nak, hogy foglalja el apja helyét az ő oldalán, azonban Luke kijelentette, hogy Jedi lovag, ahogyan az apja volt őelőtte. Sidious ekkor megpróbálta megölni a fiút, azonban Darth Vader ekkor mestere és ura ellen fordult, végezve a Sith nagyúrral. Habár eközben halálosan megsérült, Anakin Skywalker beteljesítette a próféciát, és legyőzte a Sitheket - fia karjaiban lehelte ki lelkét, utolsó szavaival arra kérve Luke-ot, hogy mondje meg a húgának, hogy igaza volt, és valóban élt még benne jóság. Halála után Anakin Skywalker eggyé vált az Erővel.
Családfa[]
Shmi Skywalker Lars--+--Cliegg Lars | | | Anakin Skywalker--+--Padmé Amidala Naberrie | | | +--------+--------+ | | Luke Skywalker Leia Amidala Skywalker--+--Han Solo | Ben Solo