FANDOM


      Obiwanjarjar „Azért, mert tudsz beszélni, még nem vagy okos!”
Ezt a lapot át kellene olvasni, ellenőrizni a tartalmát, a szavak helyesírását és a szöveg nyelvhelyességét!


„Ez annyira jellemző rád, Kenobi mester. Engem nagy kardforgatónak tartanak, mert kifejlesztettem egy halálos stílust; azonban mondd, ki a hatalmasabb: egy gyilkos módszer megteremtője, vagy a klasszikus forma mestere?”
Mace Windu Obi-Wan Kenobinak[forrás]

A harmadik vívóstílus, mintegy válaszként lett kifejlesztve, a galaxisban teret hódító lézerfegyverek elterjedésére. Amint ezek a fegyverek széleskörűen alkalmazásba kerültek a „rosszfiúk” körében is, a Jediknek ki kellett találniuk egy egyedülálló vívási technikát önmaguk megvédelmezésére. A III. Forma tehát a lézersugarak kivédésének gyakorlatából alakult ki. Az évszázadok során ez az eredet az erősen kifinomult agresszivitásmentes Jedi filozófia kifejező eszközévé magasztosult. A III. Forma, maximálissá teszi a defenzív védekezést, jellemző stílusjegyeivel, a rövid és hatékony mozdulatsorozatokkal, amik minimális testfelületet hagynak szabadon, összehasonlítva ezt a többi, relatíve nyílt Formával. Obi-Wan Kenobi a III. Formának kötelezte el magát, mestere Qui-Gon Jinn halála után (akinek egyébként kedvence, a IV. Forma volt), mert észrevette, hogy mestere védekezésmódja elégtelennek bizonyult Darth Maul Sith technikája ellen. A III. Forma igazi mestereit, legyőzhetetlennek tartják. Kenobi még öregkorára is félelmetes kardforgató maradt. Más ismert használói: Barriss Offee és Luminara Unduli. (A Sithek bosszújának könyv változatában Mace Windu Obi-Want nevezi A Soresu Mesterének.)


Filozófiája

A Soresu filozófiáját akként jellemzik, hogy „a vihar szemén belül van.” A gyakorlója egy fenntartott nyugvópontba helyezte a koncentrációja központját, szétszakíthatatlanul a körülötte levő konfliktus által. Tették ezt, hogy fenntartsák azt a nyugodt központot, ahol a küzdelem külső vihara nem árthatna nekik. Így a Soresu olyan erős védelmi technikákkal rendelkezett, hogy úgy tűnt, alkalmassá teszi majdnem minden körülménynél, hogy elérhetetlen legyen a vihar képletes szeme. A Soresu ellen kevésbé használt bármelyik támadó technika azok számára, akik a viharra magára koncentráltak. Azok, akik tanulták ezt a stílust, arra használták az elsősorban védekező technikát, hogy agresszív ellenfelek hosszú támadásait gyengítsék le minimális ellentámadásokkal. Vártak, amíg az ellenfelük felhasználta az energiája legnagyobb részét, azután alkalmaztak egy váltakozó, agresszívebb támadást. A Soresu mesterei nem hagytak rést az ellenfeleik számára, hogy azok előnyhöz juthassanak. Helyette várták a végzetes hibákat az ellenfeleik védelmében. Annak a kulcsa, hogy szabadon uralják a Soresut, a Soresu fogalmának és filozófájának beható ismeretéből adódik. Obi-Wan Kenobi Jedi-mester a Soresu iránti vonzódása ellenére Shii Cho elemeket és Ataru akrobatikákat alkalmazott kardforgatásában, ahogy azt bizonyította intenzív párbaja a Sith Lord Dooku Gróffal az Invisible Hand fedélzetén. Kenobi azután végezhette ezeket az átdolgozásokat a Soresun, miután vesztett Dookuval szemben a Geonosison. Dooku arra használta Makashi elegáns taktikáját, hogy megtaláljon egy hatásos és majdnem végzetes hasadékot azon a némileg egyszerű védelmen, amit Kenobi alkalmazott, ahogy egy tisztább Soresu technikát használt. Dooku határozottan csalódott Kenobiban, amikor az a kevésbé fantáziadús Forma 3-at használta. Obi-Wan Kenobi szintén demonstrálta az adaptált Soresuját a Darth Vader elleni párbajában. Kenobi úgy tűnt, hogy fokozatosan visszaesik, de végül megtartotta a lélekjelenlétét, hogy egy olyan kreatív befejező csapással támadjon, amire az ellenfele képtelen volt számítani.


Előnyei

A Jediknek nagyon előnyös küzdelmi forma volt a Soresu a Nagy Jedi Tisztogatás alatt. A védelem és a kontrol megengedve a gyakorlónak a felkészülést a megfelelő eredmény érdekében, amikor szembeszállt olyan ellenfelekkel, akik a sietségben sebezhetően hagyták magukat egy ellentámadáshoz. Azonban a védelem hatalmas összpontosítást igényelt, és még egy pillanatnyi koncentrációs hiba is a felhasználó vereségét jelenthette volna. A kevésbé koncentrációképes Jedi általában feladja ezt a küzdelmi stílust más stílusok előnyeinek hasznosítására, amik nem igényelnek elkötelezettséget az elhúzódó harcokhoz. A Jedik, akik a Soresu mesterei voltak, tudták, hogy legyenek a legsikeresebbek olyan helyzetekben, amikor nem volt kedvező az összes feltétel és kidolgozott akció.


Gyengeségei

Igazán összpontosítva a Soresu mesterei nagyon félelmetesek voltak a nagyon erős védelmi technikájuk miatt. A Soresu azonban inkább a túlélést könnyítette meg, mint a győzelmet. A Hrarmadik Forma beavatottjai többek voltak, mint tehetségesek önmaguk megvédésében egy támadástól, de nagy mennyiségű tapasztalatra volt szükségük, hogy megtudják, hogyan lehet csapdába ejteni egy ellenfelet a saját támadásában. A mestereknek fenn kellett tartaniuk egy hihetetlenül erős koncentrációt a harctér központjára, amióta a forma magába foglalta a nagyon testhez zárt védekezést és hárítást. A Jedik, akik hibát hagytak az egyébként erős védelmükben, teret engedtek a sérülésüknek.

Community content is available under CC-BY-SA unless otherwise noted.