Kaminopedia
Advertisement

    Leia holo

„Segítsen! Ön az egyetlen reményünk!”
Ez a lap egyelőre csonk, vagyis erősen hiányos. Segíts te is a bővítésében, hogy igazi szócikk lehessen belőle!



A Szökevények című regény Dave Wolverton bestsellere, amlyet Bantam Spectra adott ki 1994-ben. A regény cselekménye YU 8-ban játszódik az Új Köztársaság korában. Zsinj hadúr bukását és azokat az eseményket írja le, amelyek végül Han Solo és Leia Organa házasságkötésében csúcsosodtak ki. Anthony Heald narrációjával audióváltozat is készült belőle.

Bevezető[]

Az Új Köztársaság nehéz idők elébe néz. A széthullóban lévő Birodalom katonai ereje még mindig számottevő, és az endori győztesek körében sem teljes az egység. Leia Organa hercegnő a nyugalom érdekében kész érdekházasságra lépni egy ingadozó bolygórendszer urával, a koréliai kalózfejedelmek véréből valő Han Solo azonban más názeteket vall az érzelmekről, a nagypolitikáról, saját kezébe veszi az ügyek intézését - és ezzel nem csupán kettejük életét, de a galaxis békéjét is kockára teszi.

Megjelenések[]

Csoportok szerint
Karakterek Lények Droid modellek Események Helyek
Szervezetek és Címek Érző fajok Járművek Fegyverek és technológiák Egyéb

Karakterek

  • Jukas Alim (Csak megemlítve)
  • Allya (Csak megemlítve)
  • Astarta kapitány (Csak megemlítve)
  • Azbeth
  • Baritha (Először tűnik fel)
  • Barukka
  • C-3PO
  • Ta'a Chume Anyakirálynő (Először tűnik fel)
  • Ta'a Chume kísérője (Először említik)
  • Dalla
  • Damaya
  • Dhum (Először tűnik fel)
  • Augwynne Djo (Először tűnik fel)
  • Augwynne Djo szolgája (Először tűnik fel)
  • Teneniel Djo
  • Elliar (Először említik)
  • Ferra
  • Gethzerion
  • Gra'aton (Csak megemlítve)
  • Grania (Csak megemlítve)
  • Harravan kapitány(Először említik)
  • Threkin Horm elnök (Először tűnik fel)
  • Ichor (Először tűnik fel)
  • Isolder herceg
  • Kalen (Csak közvetetten említve)
  • Obi-Wan Kenobi "Ben" (Csak megemlítve)
  • Owen Lars (Csak megemlítve)
  • Melvar tábornok(Először tűnik fel)
  • Mon Mothma
  • Ni'Korish (Először említik)
  • Ocheron
  • Omogg hadúrnő
  • Onoma kapitány (Először tűnik fel)
  • Ooya
  • Leia Organa hercegnő/ Tandeer
  • R2-D2 "Artoo"
  • Reezen tizedes
  • Rell
  • Carlist Rieekan tábornok
  • Rula kapitány (Csak megemlítve)
  • Secciah (Csak megemlítve)
  • Shabell
  • Shen
  • Luke Skywalker
  • Berethron e Solo (Csak megemlítve)
  • Dalla Solo "Fekete Dalla" (Csak megemlítve)
  • Han Solo tábornok / Captain Brovar / Sergeant Gruun
  • Korol Solo (Csak megemlítve)
  • Jonash Solo (Csak megemlítve)
  • Tannath
  • Wilhuff Tarkin nagymoff (Csak megemlítve)
  • Kirana Ti (Először tűnik fel)
  • Jabba Desilijic Tiure "Jabba a Hutt" (Csak megemlítve)
  • Tosh
  • Darth Vader (Csak megemlítve)
  • Varr (Csak megemlítve)
  • Vulatan (Csak megemlítve)
  • Yoda (Hologramban jelenik meg)
  • Zsinj hadúr (Először tűnik fel)
  • Ismeretlen Ri'Dar kaszinóigazgató

Droidok

  • 3PO-sorozatú protokolldroid / Tanácsadó droid
  • Szabakk osztóautomata
  • Lövész droid
  • Eliminator 434 orgyilkos droid
  • Repül szem
  • Őrdroid
  • Aratódroid
  • HD-234-C
  • Média-droid
  • R2-sorozatú asztroszer droid
  • Biztonságidroid

Értelmes fajok

  • Aldereeni (Először említik)
  • Barabel (Csak megemlítve)
  • Türkizkéken foszforeszkáló kétéltű
  • Bith (Csak megemlítve)
  • Columi
  • Drakmari (Először tűnik fel)
  • Reboam kihalt faj
  • Ewok (Csak megemlítve)
  • Fere (Csak megemlítve)
  • Gotal
  • Hapan
  • Ember
  • Alderaani
  • Koréliai
  • Hutt (Csak megemlítve)
  • Ishi Tib
  • Ithori
  • Kubaz (Csak megemlítve)
  • Kwi (Először tűnik fel)
  • Mon Calamari
  • Patkányember
  • Ri'Dar (Először tűnik fel)
  • Roonat (Csak megemlítve)
  • Tchuukthai (Csak megemlítve)
  • Thrakiai (Először említik)
  • Twi'lek (Hologramban jelenik meg)
  • Verpin (Csak megemlítve)
  • Whiphid
Advertisement